Az emberi szervezet közel 2kg össztömegben tartalmaz baktériumokat és egyéb mikroorganizmusokat. Ezek megtalálhatóak gyakorlatilag minden bőrfelületünkön és szervünkben, így a gyomorban, a szájban és a bélrendszerben is. (1)
Ennek a mennyiségnek kb. az egyharmada minden emberben közös, azonban a fennmaradó 2/3-nyi rész változó összetételű, ugyanúgy, mint az ujjlenyomatunk mintája. (1)
Ezen baktériumok összességét nevezzük mikrobiomnak és az alkotó mikrobák száma kb. tízszer annyi, mint saját sejtjeinké. (1)
Egy felnőtt ember szervezete közel 100 trillió baktériumot tartalmaz, legalább 1000 különféle egyeddel, amik közel 3 millió gént állítanak elő, ami 150 szerese az emberi génállománynak. (1)
Ezekből a számokból is látszik, hogy mekkora jelentősége van a velünk élő mikrokozmosznak. Olyannyira, hogy az utóbbi évtizedekben felismerték a mikrobiom-bél-agy tengely jelentőségét is. (1)
A bélrendszerben a leggyakoribb baktériumok a bifidobacterium és a lactobacillus fajok, ezeket a mikrobiológia is igen aktívan tanulmányozza. (1)
Ezen baktériumok szájon át szedve megtapadnak a tápcsatornában, hogy szoros együttélést valósítsanak meg az emberi szervezettel, mint a tápcsatornai normál flóra tagjai.
A Scitec Nutrition ProB terméke négyféle élő baktériumtörzset tartalmaz, amik megtalálhatóak az emberi gyomor-bélfórában, valamint 40 mg C-vitamint is.
*Colony Forming Unit - élő és aktív baktérium egyedszám a napi adagban
(1) Bermon S, Petriz B, Kajėnienė A, Prestes J, Castell L, Franco OL. The microbiota: an exercise immunology perspective. Exerc Immunol Rev. 2015;21:70-9. PMID: 25825908.
Adagolási javaslat:
Vegyen be naponta 1 kapszulát éhgyomorra egy pohár vízzel!
Figyelmeztetés:
Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A terméket kisgyermekek elől elzárva tárolja! Az étrendkiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot!
ÖSSZETÉTEL
Scitec Nutrition ProB
Napi adag: 1 kapszula
Adagok száma a termékben:36 (36 kap.)
Hatóanyagok1 kapszulaNRV3
Összes baktérium10x10^9CFU1
-amelyből Lactobacillus helveticus: 3.5x10^9CFU1
-amelyből Lactobacillus rhamnosus: 2.5x10^9CFU1
-amelyből Bifidobacterium longum: 2x10^9CFU1
-amelyből Lactobacillus paracase: i2x10^9CFU1
C Vitamin40 mg50%
3NRV%: Napi beviteli referencia érték felnőttek esetén.
**NRV érték nincs meghatározva.
ÖSSZETEVŐK: Biotiq formula 54,7% [burgonyakeményítő, Lactobacillus helveticus Lafti® L10 ND, Lactobacillus rhamnosus GG AF, Bifidobacterium longum Rosell®-175 (R0175), Lactobacillus paracasei Lafti® L26 AF, csomósodást gátló anyag (zsírsavak magnéziumsói), L-aszkorbinsav], tömegnövelő szer (cellulózgél), apszulahéj (zselatin), csomósodást gátló anyagok (zsírsavak magnéziumsói, szilícium-dioxid). Tejet, tojást, glutént, szóját, földimogyorót, dióféléket, zellert, halat, rákféléket, puhatestűeket és kén-dioxidot tartalmazó összetevőket feldolgozó üzemben készült!
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.
A működéshez szükséges cookie-k döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A marketing cookie-kat a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára (pl. Google Ads, Facebook Ads), valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat.
Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai cookie-k segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.
A személyre szabáshoz használt cookie-k segítségével olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét.